Szilasi és Barátai győzelmet hozott a nyuszi

A 2025-ös HÚSVÉT KUPA névadó szponzora a Bulife System Kft! KÖSZÖNJÜK!!!


Maximális létszámmal zajlott a 2025-ös Húsvét kupánk. Az ezúttal negyven csapatosra tervezett tornánkra, idén is túljelentkezés volt, nyolc csapat sajnos későn eszmélt, Nekik javasoljuk a full-amatőr Majális kupán ne hagyják az utolsó pillanatokra a nevezést. A mezőny egy híján fele budapesti székhelyű volt, de két csapat Miskolcról utazott a tornára, míg egy-egy érkezett Dorogról, Piliscsabáról, Tárnokról, Simontornyáról, Dunabogdányból, Mogyoródról, Ceglédről, Ceglédbercelről, Vácról, Erdőkertesről, Bársonyosról, Székesfehérvárról, Hatvanból, Debrecenből, Kazincbarcikáról, Zalaegerszegről, Esztergomból, Monorról és Kondorfáról.

Köszönet Kovács Sándornak és a Bulife System Kft-nek, hogy a tavalyi torna után idén is húsvéti versenyünk névadói voltak! Egy fantasztikus tornán vagyunk túl, mely a sok csapat (40) ellenére is hamar lezajlott, köszönhetően a Labdakert Sportklub 4 pályás helyszínének! Köszönet a díjátadón résztvevő csapatoknak, hogy sikerült egy kis születésnapi köszöntést is eszközölnünk, hiszen Törő, a Legenda 50 éves lett!

Köszönet az Albidok Trade kft-nek, aranyfokozatú támogatónknak, hogy rendezvényeink mögött állnak, köszönet ezúttal is a frissítő vitaminvizeket a VIWA Vitaminwater – nek! A csodás díjakat ezúttal is a Papp serlegüzletből kaptuk és köszönet a Totallsport.com-nak is a sportfelszereléseket! Különdíjasaink a Focifan Shop a Winners Sports & Music Pub és a Mozgásklinika Budaörs ajándékait vihették haza és természetesen köszönet a büfé kitelepülésért is Andrásnak és csapatának! ❤

Szép munka mindenkitől!
GRATULÁLUNK ÉS KÖSZÖNJÜK!

Május elsején folytatjuk!!! – Pinkóczi Tibor, alapító – Kaminokupa Sport Kft


KATTINTS A KÉPRE ÉS JELENTKEZZ BE MÉG MA A MÁJUS 01-I ZSÍROSKENYÉRKUPÁRA!


SZÖVEGES ÖSSZEFOGLALÓ

Az első csoport rögtön nagy meglepetéssel indult, hiszen a rutinos kaminokupa induló tárnoki Futottak Még és csepeli Hungarikum a csoportban ragadt a Hasra SE és a Kapufa mögött. A párhuzamos pályán a Szilasi és Barátai hibátlan teljesítménnyel nyerte a csoportját, a második helyről döntő találkozón a Stabil FC hátrányból fordítva verte az FC Májkrémet, amivel megszerezte a második helyet. Az első sátorban lévő két csoportban 12 pont kellett az elsőséghez a Liverpool Hungary Branch-nek és a Horeszt Bt-nek. A Minetechnik Kft és az Arany Ászok is készülhetett a kora délutáni folytatásra.

Az „E” csoportból két korábbi kupagyőztes jutott tovább, a The Private Rooftop nyerte az ötöst, a Dream Team lett a második. A Chicago tíz pontot szerezve lett első megelőzve a nyolc egységet gyűjtő SZPCDSE-t. A Joma Bonito és a Fenomenon is megnyerte első három csoportmeccsét, így egymás elleni meccsük döntött a csoportelsőségről.  Az egygólos csoportdöntőt a Joma Bonito nyerte. Az utolsó csoportban jobb gólkülönbségével a Pacsi Hús lett az első, megelőzve a THTSG BN-t.

A nyolcaddöntők folyamán a Dream Team és a THTSG BN járt sikerrel a csoport másodikak közül, előbbi a Chicagot, utóbbi a Joma Bonitót búcsúztatta. Hat gólt rúgva hozta a kört a Szilasi és Barátai valamint a Horeszt Bt, kettővel nyert a The Private Rooftop és a Pacsi Hús. Hetesekkel jutott tovább a Hasra SE és a Liverpool Hungary Branch.

A hátsó sátorban rendezett két negyeddöntőből magabiztos győzelemmel jutott tovább a Szilasi és Barátai és a The Private Rooftop is. Előbbi a Dream Teamet, utóbbi a Hasra SE-t verte. A THTSG BN két góllal győzte le a Liverpool HB-t, valamint izgalmas meccsen nyert eggyel a Horeszt BT a Pacsi Hús ellen.

A The Private Rooftop két gólos győzelem után készülhetett a fináléra, ahol a maratoni hetes párbajt megnyerő Szilasi és Barátai volt az ellenfele.

A bronzérmeket a torna kapusának megválasztott Kovács Ádám védéseivel és a gólkirály Varsa Kevin jó játékával a Horeszt Bt szerezte meg.

A döntőben korán vezetést szerzett a The Private Rooftop, de a torna játékosának választott Kövesdi Zsombor előbb remek gólpasszt adott, majd a győztes gólt is megszerezte a Szilasi és Barátainak! GRATULÁLUNK!


EREDMÉNYEK

 

„A” CSOPORT8.00.–„A” pálya

Hungarikum (Csepel),

Szeszpanyol (Budapest),

Hasra SE (Dorog),

Futottak még (Tárnok),

Kapufa (Piliscsaba)

 

Mérkőzések:

8.00. Hungarikum – Szeszpanyol 1-0

8.20. Hasra SE – Futottak még 1-1

8.40. Kapufa – Hungarikum 1-0

Szeszpanyol – Hasra SE 2-3

Futottak még – Kapufa 0-2

Hungarikum – Hasra SE 0-4

Szeszpanyol – Futottak még 1-3

Kapufa – Hasra SE 0-1

Hungarikum – Futottak még 1-2

Szeszpanyol – Kapufa 1-1

A csoport végeredménye:

„A”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Hasra SE

4

3

1

0

9-3

10

2

Kapufa

4

2

1

1

4-2

7

3

Futottak még

4

2

1

1

6-5

7

4

Hungarikum

4

1

0

3

2-7

3

5

Szeszpanyol

4

0

1

3

4-8

1

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.


„B” CSOPORT8.00.–„B” pálya

 

FC Májkrém (Bp.),

Stabil FC (Bp.),

Budai Street (Simontornya),

Los Magos (Dunabogdány),

Szilasi és Barátai (Budapest)

 

Mérkőzések:

8.00. FC Májkrém – Stabil FC 1-2

8.20. Budai Street – Los Magos 0-5

8.40. Szilasi és Barátai – FC Májkrém 2-1

Stabil FC – Budai Street 5-0

Los Magos – Szilasi és Barátai 0-5

FC Májkrém – Budai Street 5-0

Stabil FC – Los Magos 3-0

Szilasi és Barátai – Budai Street 5-0

FC Májkrém – Los Magos 9-1

Stabil FC – Szilasi és Barátai 2-4

A csoport végeredménye:

„B”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Szilasi és Barátai

4

4

0

0

16-3

12

2

Stabil FC

4

3

0

1

12-5

9

3

FC Májkrém

4

2

0

2

16-5

6

4

Los Magos

4

1

0

3

6-17

3

5

Budai Street

4

0

0

4

0-20

0

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.


További képek FLICKR ALBUMUNKBAN!


„C” CSOPORT8.00.–„C” pálya

Pahul Apostol (Bp.),

Mo MTK (Bp),

Adidastalabdát (Bp.),

Liverpool Hungary Branch (Mogyoród),

Minetechnik Kft (Cegléd)

Mérkőzések:

8.00. Pahul Apostol – Mo MTK 3-0

8.20. Adidastalabdát – Liverpool Hungary Branch 0-7

8.40. Minetechnik Kft – Pahul Apostol 1-0

Mo MTK – Adidastalabdát 3-1

Liverpool Hungary Branch – Minetechnik Kft 5-0

Pahul Apostol – Adidastalabdát 1-0

Mo MTK – Liverpool Hungary Branch 1-2

Minetechnik Kft – Adidastalabdát 2-0

Pahul Apostol – Liverpool Hungary Branch 0-4

Mo MTK – Minetechnik Kft 1-2

A csoport végeredménye:

„C”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Liverpool Hungary Branch

4

4

0

0

18-1

12

2

Minetechnik Kft

4

3

0

1

5-6

9

3

Pahul Apostol

4

2

0

2

4-5

6

4

Mo MTK

4

1

0

3

5-8

3

5

Adidastalabdát

4

0

0

4

1-13

0

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.


„D” CSOPORT8.00.–„D” pálya

Horeszt Bt (Bp.),

Pikpakk Kft (Bp.),

METU (Bp.),

Arany Ászok  (Budapest),

Spílerek (Vác)

Mérkőzések:

8.00. Horeszt Bt – Pikpakk Kft 3-0

8.20. METU – Arany Ászok 0-0

8.40. Spílerek – Horeszt Bt 1-2

Pikpakk Kft – METU 1-0

Arany Ászok  – Spílerek 4-1

Horeszt Bt – METU 6-0

Pikpakk Kft – Arany Ászok 1-3

Spílerek – METU 1-0

Horeszt Bt – Arany Ászok 4-2

Pikpakk Kft – Spílerek 2-3

A csoport végeredménye:

„D”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Horeszt Bt

4

4

0

0

15-3

12

2

Arany Ászok

4

2

1

1

9-6

7

3

Spílerek

4

2

0

2

6-8

6

4

Pikpakk Kft

4

1

0

3

4-9

3

5

METU

4

0

1

3

0-8

1

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.



„E” CSOPORT10.45.–„A” pálya

The Private Rooftop (Bp.),

Locomotiv FC (Bp),

Bordogok (Erdőkertes),

Dream Team (Bársonyos),

Szmütyülőosztag  (Miskolc)

Mérkőzések:

10.45. The Private Rooftop – Locomotiv FC 5-0

11.05. Bordogok – Dream Team 0-2

11.25. Szmütyülőosztag – The Private Rooftop 1-2

Locomotiv FC – Bordogok 1-3

Dream Team – Szmütyülőosztag 1-0

The Private Rooftop – Bordogok 4-1

Locomotiv FC – Dream Team 0-3

Szmütyülőosztag – Bordogok 1-1

The Private Rooftop – Dream Team 4-0

Locomotiv FC – Szmütyülőosztag 1-3

A csoport végeredménye:

„E”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

The Private Rooftop

4

4

0

0

15-2

12

2

Dream Team

4

3

0

1

6-4

9

3

Szmütyülőosztag

4

1

1

2

5-5

4

4

Bordogok

4

1

1

2

5-8

4

5

Locomotiv FC

4

0

0

4

2-14

0

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.


„F” CSOPORT10.45.–„B” pálya

Borsodi Five (Miskolc),

Kodolányi-Feketehegy SE (Székesfehérvár),

SZPCDSE (Ceglédbercel),

Pizza Matteo (Hatvan),

Chicago (Budapest)

Mérkőzések:

10.45. Borsodi Five – Kodolányi-Feketehegy SE 0-5

11.05. SZPCDSE – Pizza Matteo 1-0

11.25. Chicago – Borsodi Five 3-0

Kodolányi-Feketehegy SE – SZPCDSE 0-0

Pizza Matteo – Chicago 0-5

Borsodi Five – SZPCDSE 0-3

Kodolányi-Feketehegy SE – Pizza Matteo 2-0

Chicago – SZPCDSE 1-1

Borsodi Five – Pizza Matteo 0-3

Kodolányi-Feketehegy SE – Chicago 0-1

A csoport végeredménye:

„F”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Chicago

4

3

1

0

10-1

10

2

SZPCDSE

4

2

2

0

5-1

8

3

Kodolányi-Feketehegy SE

4

2

1

1

7-1

7

4

Pizza Matteo

4

1

0

3

3-8

3

5

Borsodi Five

4

0

0

4

0-14

0

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.



„G” CSOPORT10.45.–„C” pálya

Fenomenon FC (Bp.),

Pachinko (Bp.),

Nyúldomb FC (Bp.),

Joma Bonito (Debrecen),

GdA-FC Renegade (Kazincbarcika)

Mérkőzések:

10.45. Fenomenon FC – Pachinko 5-0

11.05. NYÚLDOMB FC – Joma Bonito 1-2

11.25. GdA-FC Renegade – Fenomenon FC 0-6

Pachinko – NYÚLDOMB FC 1-0

Joma Bonito – GdA-FC Renegade 11-1

Fenomenon FC – NYÚLDOMB FC 4-1

Pachinko – Joma Bonito 1-2

GdA-FC Renegade – NYÚLDOMB FC 1-1

Fenomenon FC – Joma Bonito 0-1

Pachinko – GdA-FC Renegade 3-1

A csoport végeredménye:

„G”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Joma Bonito

4

4

0

0

16-3

12

2

Fenomenon FC

4

3

0

1

15-2

9

3

Pachinko

4

2

0

2

5-8

6

4

NYÚLDOMB FC

4

0

1

3

3-8

1

5

GdA-FC Renegade

4

0

1

3

3-21

1

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.


„H” CSOPORT10.45.–„D” pálya

VG Bau Klíma Kft (Esztergom),

Topi (Zalaegerszeg),

THTSG BN (Bp.) ,

Pipuk AS (Kondorfa),

Pacsi Hús (Monor)

Mérkőzések:

10.45. VG Bau Klíma Kft  – Topi 1-0

11.05. THTSG BN – Pipuk AS 6-1

11.25. Pacsi Hús – VG Bau Klíma Kft 4-0

Topi – THTSG BN 2-3

Pipuk AS – Pacsi Hús 0-4

VG Bau Klíma Kft – THTSG BN 0-2

Topi – Pipuk AS 2-0

Pacsi Hús – THTSG BN 0-0

VG Bau Klíma Kft – Pipuk AS 3-2

Topi – Pacsi Hús 1-3

A csoport végeredménye:

„H”

csapat

m

gy

d

v

gk

p

1

Pacsi Hús

4

3

1

0

11-1

10

2

THTSG BN

4

3

1

0

11-3

10

3

VG Bau Klíma Kft

4

2

0

2

4-8

6

4

Topi

4

1

0

3

5-7

3

5

Pipuk AS

4

0

0

4

3-15

0

Az 1., és a 2. helyezettek jutnak tovább.


Kattints IDE és tedd meg most az első lépéseket azért, hogy a következő TORNÁN vagy BAJNOKSÁGBAN is ott lehess!


RÁJÁTSZÁS A nyolc csoportból az első két helyezettek jutnak a rájátszásba, ahol a torna egyenes kieséses rendszerben folytatódik az alábbiak szerint:

Nyolcaddöntők végig 2*10 perc

1.mérkőzés 13.30. ’A’ pálya A1-B2
Hasra SE – Stabil FC 0-0

2.mérkőzés 13.30. ’B’ pálya B1-A2
Szilasi és Barátai – Kapufa 6-1

3.mérkőzés 13.30. ’C’ pálya C1-D2
Liverpool Hungary Branch – Aranyászok 2-2(2-0)

4.mérkőzés 13.30. ’D’ pálya D1-C2
Horeszt BT – Minetechnik KFT 6-2

5.mérkőzés 13.55. ’A’ pálya E1-F2
The Private Rooftop – SZPCDSE 2-0

6.mérkőzés 13.55. ’B’ pálya F1-E2
Chicago – Dream Team 0-1

7.mérkőzés 13.55. ’C’ pálya G1-H2
Joma Bonito – THTSG BN 0-2

8.mérkőzés 13.55. ’D’ pálya H1-G2
Pacsi Hús – Fenomenon FC 3-1

Negyeddöntők

9.mérkőzés 14.20. ’A’ pálya 1-5
Hasra SE – The Private Rooftop 0-4

10.mérkőzés 14.20. ’B’ pálya 2-6
Szilasi és Barátai – Dream Team 5-0

11.mérkőzés 14.20. ’C’ pálya 3-7
Liverpool Hungary Branch – THTSG BN 0-2

12.mérkőzés 14.20. ’D’ pálya 4-8
Horeszt BT – Pacsi Hús 2-1

 

Elődöntők

The Private Rooftop – THTSG BN 2-0

Szilasi és Barátai – Horeszt Bt 0-0 (7-6)

Bronzmérkőzés

THTSG BN – Horeszt Bt 0-3

Döntő

Szilasi és Barátai – The Private Rooftop 2-1



A Bulife System Kft HÚSVÉT KUPA végeredménye:

  1. Szilasi és Barátai (Budapest)

  2. The Private Rooftop (Budapest)

  3. Horeszt Bt (Budapest)

  4. THTSG BN (Budapest)

A Bulife System Kft HÚSVÉT KUPA különdíjasai:

#tornakapusa: Kovács Ádám (Horeszt Bt)

#tornajátékosa: Kövesdi Zsombor (Szilasi és Barátai)

#gólkirály: Varsa Kevin (Horeszt Bt)



Színvonalas tornát sikerült megnyernünk, aminek nagyon örülök. Egész nap jól játszottunk, szép gólokat lőttünk, a csapat minden tagja maximálisan odatette magát. Gratulálok minden helyezettnek és különdíjasnak! Végül szeretnék boldog születésnapot kívánni Lovász Patriknak, aki a torna napján lett 18 éves! – Szilasi Milán, Szilasi és Barátai


Elsősorban szeretnénk megköszönni a szervezést, minden rendben volt, ahogy már megszoktuk! Egész nap jól játszottunk és dominálni tudtunk a mérkőzéseinken, sajnos rengeteg sérültünk és hiányzónk volt, kevesen is voltunk, de úgy gondolom kihoztuk a maximumot ebből a  napból! A döntőben egy szerencsétlen szituació után kaptunk gólt az egyebként x-es mérkőzésen, így most nem mi örülhettünk a végén, ilyen a foci…..  innen is gratulálunk Milánéknak!

Hajrá Rooftop! – Markosz Szpirulisz, The Private Rooftop


BALATON TOUR – IDÉN IS!